Január 21., szombat
2012 január 21 | Szerző: paperikaTegnap volt a kerületi sakkverseny, Marcika nagyon élvezte
Ebéd után mentünk Barniért, onnan a suliba, Apa is odaért 1 órára, átvitt minket a másik suliba, ahol a verseny volt, ők meg hazajöttek ebédelni, majd Barnit uszodába vitte, aztán érte is ment, majd értünk is eljöttek a verseny végén. Persze ez nem 2 perc volt
Fél 2-től volt a nevezés, Marcu korcsoportjában 15-en indultak, negyed 3-tól indultak is a meccsek, 15 perces partik voltak (azaz 2X15, hiszen mind a 2 játékosnak 15 perce volt
) Mondjuk egyik páros sem használta ki egyszer se a teljes időt, talán Marcikáék egyik meccse volt a leghosszabb, ahol 3 perce maradt Marcunak. 7 forduló volt, amint végetért az egyik, ment a bíró a számítógépeshez, bevitték az adatokat, majd a gép kiadta a következő forduló párosítását, valamint h ki melyik színnel van. Nagyon jól kezdte a versenyt Marcu, élvezte, tetszett neki, aztán a 6. kör előtt nagyon izgatott lett, mert kiszámolta, hogy ha most nyer, akkor a bronzérem már biztos, csakhogy ettől biztos ideges is lett, így sajnos nem nyert, kicsit elszomorodott és már nagyon el is fáradt, és az utolsó játszmát is elvesztette. Így Marcika 8. lett, ami nagyszerű eredmény, nagyon büszkék vagyunk rá és ő is boldog, hiszen a 8. legjobb sakkozó a kerületben
Mikor hazaértünk, 2 nagy tányér bablevest evett Marci, mesélt Apának a versenyről, és annyira lelkes volt, hogy még a számítógép ellen is játszott 3 menetet
De előtte még megszemléltük Marcika félévi bizonyítványát, örömködtünk rajta, és megjutalmaztuk; egy hatalmas számológépet kapott a sakkversenyen elért eredményéért és a biziért
Miért pont ezt?
Persze, hogy ő szerette volna!!!
Farsangon az osztály hupikék törpikéknek öltözik, Marci matek törp lesz, mert megbeszélték, hogy mindenki találjon ki valami törpöt, ha lehet olyat, ami a mesében nincs, és szerezzen hozzá kelléket. Az osztálypénzből mindenkinek vettek egy kék felsőt, 2 anyuka varrja a sapkákat, 1 a farkincákat, szóval nekünk csak a kellékről kell gondoskodni, Marci azt mondta, egy hatalmas számológépet szeretne, erre én azt válaszoltam, hogy olyat nem lehet kapni, és abban maradtunk, hogy majd kartonpapírból készítünk jó nagy háromszög-vonalzót, azt cipelheti majd. Marci beleegyezett, így azzal a szándékkal mentem a Tescoba, h kartonpapírt (is) veszek. Erre mit találtam? Hát óriási számológépet!
Nagyon örült neki Marcika, még vele is aludt
A gyönyörű bizonyítvány mellett sajnos rossz hír is érkezett a suliból; látásvizsgálaton kiderült, hogy nem tökéletes Marcukám szeme, azt írták, h 1 és 0,8 dioptriás a szeme
El kell vinni szemészetre, akkor majd kiderül mennyire igaz ez az állítás. Most csak a tábláról kellett leolvasni a számokat, ebből jutottak erre a következtetésre.
Hát, nagyon remélem, hogy nem kell szemcsi…
Ma délelőtt Marcika a matekleckéjéhez az új számológépét használta, így legalább 3X annyi időbe telet, mint ha nélküle csinálta volna, de nagyon élvezte, jó mókának találta
Aztán Apával biciklizni mentek a fiúk, kipróbálták Barni “új” biciklijét; Apa Marcu régi vázát lefújta a kisszékek lefújásához használt zöld festékkel, Barni régi kerekei új gumit kaptak, vagány ülést kapott, bele van építve a hátsó lámpa, új fék, meg kitudjamégmi, a lényeg, h nagyon jó bicaj lett, és mint kiderült, jól is működik! Addig mi Lucával fánkot sütöttünk, a tegnapi bablevessel szuper ebéd lett
Jó sokat ettek a gyerekek, és persze, hogy azt kérték, hogy holnap is süssünk
Ezt azért nem ígértem meg nekik!






























